Dota 2 közlemény
Cikkek/Interjúk február 3. 14:23 2 hozzászólás 497 olvasás
Jelenleg egy olyan új frissítési rendszeren dolgozunk, mely egyszerre engedi nekünk új vonások beépítését a játékba, miközben minimalizálja annak kockázatát, hogy a játék instabil legyen. Hogy ezt megvalósítsuk, csinálunk egy új verziót a játékból, célzottan tesztelési célból. Minden Dota 2 játékos megtalálja majd ezt új teszt verziót a Steam játékkönyvtárában az alábbi név alatt: „Dota 2 Test”. Ahelyett, hogy az új tartalmakat hetente egyenesen a Dota 2-be helyeznénk, először ebbe a Teszt verzióba fogjuk feltölteni, ahol ellenőrizni és javítani is tudjuk az ordító hibákat. Az ezt követő héten frissítjük csak a „sima” Dota 2-t az előző hét tesztverziójára. (természetesen az időközben felmerült problémák javításával) Emellett pedig a Teszt verzióba is bekerül az újabb adag tartalom.
Így aztán hetente fog mindkét verzió frissülni. A türelmetlenek/kíváncsiak nyugodtan használhatják a „Dota 2 Test” verziót, míg a versenyek közben nyugodtan zajlanak tovább a kvázi stabil Dota 2-n.
Mivel ez az átállás kicsit trükkösebb, mint gondoltuk, ezért ma nincs a szokásos értelemben vett frissítés, de reményeink szerint pár napon belül érkezik az új tartalom.

| sevven | sg1 | Helios |
| anyMouse | Wisebear |
| gizmo_ | Pain | knoxzor |
Kapcsolódó linkek

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/


Na'Vi vs
Mousesports -The Premier League
CLG Prodota2 League
M5 vs
MUFC vs
Stars Boba -Prodota2 League
Next vs
WW Prodota2 League
compLexity -The Premier League
AL ProDOTA World League
DK vs
EnRo vs
Nem 